A VÁCI EGYHÁZMEGYE ELSŐ NYOMTATOTT PAPI NÉVTÁRAI
Az egyházi könyvtárak egyik jellegzetes dokumentum-fajtáját a papi névtárak képezik. Ezeket a kiadványokat görög kifejezéssel onomasztikonnak, latin kifejezéssel élve pedig schematismusnak nevezik.
A Váci Egyházmegyének ebben a tekintetben két érdekes dokumentuma is van, de egyik sem az előbb említett címen jelent meg. Mindkét dokumentum a calendarium dioecesanum névvel kezdődik. Ez az akkori és mai értelemben vett liturgikus egyházi naptárat jelenti, mely kronológikus sorrendben rögzíti az ünnepeket, továbbá azt, hogy melyik napra milyen szent ünnepe került. Mivel minden egyházmegyének lehetnek saját liturgikus ünnepei is, mindkét dokumentum ilyen értelemben is fontos történelmi tanúja a 18. századi liturgikus életnek.
A naptár után következik a hagyományos schematismus, azaz a plébániák és a plébánosok, valamint az ott szolgáló káplánok nevei. Az 1777-es calandarium különleges értéke, hogy tartalmazza a váci Ambró Nyomdában kapható nyomtatványokat is. A régi könyvek különleges értéke a kézírásos bejegyzés. Ez a példány egy kápláné volt, aki 1744-ben kapta meg a tonzúrát, és 1782-ben Vácra került káplánnak Roháts Endre felsővárosi plébános mellé. A másik példányunk az 1773-ik évre készült, melynek végén ugyanúgy megtalálhatók az Ambró Nyomda termékei, de kézírásos bejegyzés nincs benne. Ezek a dokumentumok tehát három részre tagolódnak: naptár, névtár és könyvjegyzék.
Bibliográfiai adatok:
Calendarium Dioecesanum V. Cleri Vaciensis ad annum Jesu Christi M. DCC. LXXVII. Dierium 365. : Cui accedit dupl. index, locorum et personarum item catalogus librorum.- Vacii: Typis Franc. Ign. Ambro, 1777.
Calendarium Dioecesanum V. Cleri Vaciensis ad annum Jesu Christi M. DCC. LXXIII. Dierum 365.: Cui accedit dupl. index locorum et personalium. Catalogus item librorum, qui in neoerecta typographia Vaciensis reperiuntur.- Vacii: Typis Franc. Ign. Ambro Ep. Typ. 1773.
Dr. Varga Lajos
segédpüspök
könyvtári-levéltári prefektus |