Május 10-én született Karl Barth (1886-ban), a múlt század kiemelkedő teológusa. Egyházi dogmatika című monumentális művének egyik részletével emlékezett rá a Vigília szerkesztősége közösségi oldalán.
A kiválasztottnak az a rendeltetése, hogy engedje: szeresse Isten. Olyan emberként kell élnie, akitől felfoghatatlan és meg nem érdemelt jóságában Isten nem akart megválni, s ezért mindörökké nem akar megválni.
Elvégre Jézus Krisztusnak is ez a rendeltetése: emberi testben mindöröktől mindörökké Isten által szeretettnek kell lennie. Ez a rendeltetése Izraelnek és az egyháznak: azok népe és gyülekezete, akiket Jézus Krisztusban szeret Isten.
Nyilvánvalóan egyetlen kiválasztott sem lehet más és jobb, mint Istentől szeretett ember.
Istennek csak ez a szándéka vele: szeretni akarja.
És tőle is csak azt akarja, hogy engedje szeretni magát.
Erre választja ki. Annak a szövetségnek a kedvezményezettje lehet, amelyet Isten szabadon akart és hozott létre, amelynek Isten az ura és a szavatolója, s fennállását is Isten mindenható hűsége biztosítja. Bármi is a tartalma a szövetségnek, mindenképpen szeretetet jelent. Szigorú, haragvó, lángoló szeretetet, de szeretetet! És örök, a teremtményiség korlátjaihoz nem kötött, a teremtmény bűneit megbocsátó, a teremtménynek a Teremtő dicsőségében részt adó szeretetet!
Ez a részesedés – szabad kegyelemből fakadva és megvalósulva, jelenbeli ígéretként és a teljesedés reményeként, csakis ez a részesedés a kiválasztott ember létezésének célja és tartalma, irányultsága és teljessége, értelme és rendje.
Ez az egyetlen, amire valóban szüksége van, de ami teljesen elégséges is számára. Nem lehet nagyobb, és soha, semmilyen szempontból nem lehet más, mint folyamatosan és újra meg újra Istentől szeretett ember, akit Isten saját Fiában szeret, abban, aki az ő emberi természetét is hordozza; csak olyan ember lehet, aki tagja a Fiú testének: azon sokaság közösségében, akiknek szintén az a rendeltetésük, hogy a Fiú által Isten szeretetében legyenek.
(Kirchliche Dogmatik, II/2. kötet, 455.)