Aktuális

"Ne féljetek! Tudom, hogy Jézust keresitek,

akit kersztre feszítettek. Nincs itt.

Feltámadt, ahogy előre megmondta."

(Máté 28,5-6)

FELTÁMADT KRISZTUS!

VALÓBAN  FELTÁMADT!

ÁLDOTT, BÉKÉS, ÖRÖMTELI HÚSVÉTOT KÍVÁN A VÁCI EGYHÁZMEGYEI KÖNYVTÁR!

"A kereszt nem elnyomni, hanem felemelni, nem megsebezni, hanem meggyógyítani, nem megterhelni, hanem felszabadítani akar. A keresztben megváltásunk titkát, üdvösségünk és megszabadulásunk titkát ünnepeljük."

(Anselm Grün)

Húsvét hajnalán

Alig várták, hogy jöjjön a reggel,

s most bánatosan, illatos kenetekkel,

sírva sietnek a sír felé hárman,

epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.

Ím ébred az élet és támad a nap már.

A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár,

és csattog az ének száll által a légen

fel, fel az ég felé… Csak úgy, mint régen.

Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?

Mikor a Mester előttünk ment még,

és ajkén az élet igéi fakadtak

a szomjazóknak a fáradtaknak!

Volt-e valaha riasztóbb álom,

mint ez a három nap, ez a három:

mikor, aki folyvást csak életet mentett,

vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,

viszik diadallal a főpap elébe,

rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe,

és suhog a korbács és csattog az ostor.

Hol, aki megvédje, a hős, az apostol?

És az Atya hallgat? – Mély csend ül az égen

s most hajnallik újra csak. Úgy… úgy mint régen.

Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.

S még volt, ki gúnnyal nevette Őt,

amint a tövistől a vére kicsordul,

s úgy kell felemelni az utcai porbul.

Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,

de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,

ott fenn a kereszten anyát és poroszlót:

könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.

Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!

Viszik az illatozó kenetet,

és sírva sietnek a sír felé hárman,

nagypénteki gyásszal húsvéti sugárban.

Hogy látnak szemükben keserű könnyekkel,

milyen csodálatos ez a reggel.

A pálmafák két szegélyén az útnak

súgva-búgva valami titkot tudnak.

A virágok át harmatkönnyeken

már látják felragyogni fényesen

az élet napját, s azt hirdeti minden:

A sírban nincsen! A sírban nincsen!

Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.

Betekinteni egy üres sírba,

az angyal előtt döbbenve megállni:

feltámadott, élő Mesterre találni.

Húsvétkor, ha nincs még húsvéti szíved,

a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed

könnyesen, aggódón búsan, amint van,

s keresd a Krisztust, keresd a sírban!

Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.

Eléd fog állni feltámadottan.

(Túrmezei Erzsébet)