Michael Hesemann A Názáreti Jézus
Történelmi személyiségek nyomot hagynak maguk után, s ez különösen igaz Jézus Krisztusra, aki Isten Fiaként belépett a történelembe: „Jézus valóságos Isten és valóságos ember, ahogyan azt a kalkedoni zsinat 451-ben meghatározta...
Isten itt, Názáretben lett emberré a Szentlélek természetfeletti beárnyékolása által. A fény megjelent a sötétségben, de sokáig tartott, míg a sötétség ezt fölfogta…
A mi hitünk nem szép legendákon és jámbor elképzeléseken nyugszik… Nem. A mi hitünk történeti eseményeken nyugszik, melyeket szemtanúk hagyományoztak tovább és krónikások jegyeztek föl. Hogy a híradásaik mennyire pontosak, megmutatkozik, amikor az általuk megjelölt helyszíneket a régész ásójával feltárjuk.””
Michel Hesemann:
Michel Hesemann: A názáreti Jézus című könyve magyar fordításban 2010-ben jelent meg a Szent István Társulatnál. Jézus életét, ha történelmi szempontból vizsgáljuk, elsősorban az evangéliumokat vesszük elő. Az evangéliumok és a Jézusról fennmaradt egyéb történeti források azonban akkor válnak igazán élővé előttünk, ha ezeket az írásokat érteni is tudjuk. Ennek egyik legfontosabb eszköze a Szentírás magyarázata, melynek hivatott szakemberei bibliai kommentárokban teszik hozzáférhetővé a szükséges ismereteket. Ezekkel együtt nagyon hasznosak, ha a régészeti ismereteknek is birtokában vagyunk.
Hesemann történeti érdeklődésű szakember, aki a régészeti adatok alapján próbálja megjeleníteni a bibliai történeteket, és ezen a módon segít hozzá Jézus életének a megértéséhez. Hesemann másik könyve, mely A názáreti Mária címet viseli, párhuzamban a Jézus életéről írott könyvével ugyancsak a Szent István Társulatnál 2012-ben látott napvilágot. Ez a könyv figyelembe veszi a Máriáról fennmaradt hagyományokat is.
Dr. Varga Lajos
segédpüspök, könyvtári prefektus
|